A státusz maszkja

A státusz az van, lesz valahogy. Valami olyasmi, amit pályakezdéskor lehet nem lőnek be sokan magunknak, mégis kialakul. Kivéve azt az esetet, amikor erre vágyik valaki, amikor ezért fog bele egy tevékenységbe, a státuszért. Ez persze általában jól el van rejtve, a biztos anyagi státusz függönye mögé bújtatva. De ugye gyerekkorban már megtanultuk bújócska közben, hogy aki függöny mögé hamar megtalálják, mert függöny alól mindig kilóg a szomszéd kisfiúláb.

Ugye régi mondás az, hogy a szakmánk is alakítja a személyiségünket, mindenképp igaznak gondolom. Kétirányú utca, egyfelől nem véletlen hogy milyen szakmát választunk, személyiségünktől függően, másrészről az amit választunk is visszahat ránk.

Ahogy én látom a terápiás tapasztalatból, a státusz gyakran nagy szorongásokat takar. Ezzel nem is lenne baj, hogy van szorongás, mert kinek nincs? Inkább az a bökkenő, hogy feloldatlan szorongást takar, ami ezáltal még jobban tetőződik, ahelyett hogy könnyebbülne. Egyfajta kompenzálás is történik. Az élet mintha tartozna valamivel, a (néha) keserű, megalázott gyerekkorért. Ez még jár nekik, és ezt mindenkivel éreztetik magunk körül. Mindenki vagy sokan fizetik ennek az árát. Pedig dehogy tartoznak ők, nem tartozik senki. A múltat nem kompenzálni kell jelennel vagy jövővel, netalán gyermekkel, hanem el kell gyászolni. Azt a gyerekkort, múltat ami soha nem volt és ami már nem lehet.

Csak persze a gyász, az fáj és azt szeretnék ha könnyen lehetne túljuni dolgokon, ezért kerülőutat választanak. Kompenzálnak, mikörben a nap végén mikor letennék maszkjaikat, és pizsomába bújnának, gyakran észreveszik, hogy az arcukra sült, nem lehet levenni. Már otthon is a státuszukban mozognak, élnek, a családjuk is ezt látja rajtuk. Ők maguk is érezik többnyire a változást, de nincs megállás.

Amikor eljutnak terápiára valami egésszen másért jönnek, általéban a kiégés hozza őket. Szándékosan használom a hozza szót. Van ebben valami pozitív, hogy hozza, a burn outnak is hálás lehet lenni. Sok változást indíthat el az életünkben. Ha nem kiégés, akkor valamilyen kapcsolati krízis miatt jönnek. Elhagyták őket, vagy nem találják a hangot, egyik-másik fontos szereplővel az életükben. Valójában a hangot ők már rég nem kapják saját magukkal, már rég nem figyelnek a belső jelzésekre. Aztán mikor a környezet mutat tükröt, nem lehet elbírni.

Szóval akkor mi is van ezzel a státusz-cuccal? Okés vagy nem?

Azt gondolom hogy nem jó vagy rossz. Van. Hozzátartozik bizonyos körökhöz netán szakmákhoz. A szó az egyensúlyon van, hogy ne feledjük a státuszunk mögött is csak egy ember van, maradjunk minnél gyakrabban kapcsolatban emberi mivoltunkkal, akkor a környezetünkkel is kapcsolatban tudunk maradni.

Ne valami pótlására használd a státuszt, vedd annak ami és nem többnek, ne kólintson fejbe a nagyravágyás és a telhetetlenség. Ne égjen rá a státusz az arcodra, bőrödre, az csak egy gúnya, ami legyen levehető, az nem te vagy.